A Központi Statisztikai Hivatal gondozásában december 21-én hozta nyilvánosságra hozott „Turizmus szatellit-számlák 2014-2015” című publikáció legfontosabb üzenete, hogy a 2008-as válságos év után 2011-től magához térő turizmusnak egyre nagyobb a részesedése a nemzeti össztermékből, a foglalkoztatásból, a lakossági fogyasztásból és – lévén (láthatatlan) export tevékenysége következtében – továbbra is jelentős a szerepe a nemzetközi fizetési mérleg egyenlegében, különösen a szolgáltatások között, ahol részesedése 23-25 százalék.
A turizmus világszerte „jó üzlet”, jövedelmező és dinamikusan fejlődő tevékenység, a nemzetgazdaság egyik „húzó” ágazata – mondják a szakma bizonyos mértékben, érthető módon („egészségesen”) elfogult képviselői. Ez a megállapítás számukra annyira magától értetődőnek tűnik, hogy bizonyítást sem igényel. A probléma azonban többek között az, hogy más szakmák (mezőgazdasági–élelmiszeripari „lobby”, informatikai-kommunikációs szektor, kőolajipar, szállítási ágazat stb.) hasonló állításokkal rukkolnak elő és az állami, valamint uniós fejlesztési alapokért, pénzekért, támogatásokért folyó harcban az foglal el kedvezőbb pozíciókat, aki meggyőzőbben tudja igazát prezentálni. Ebben a jó értelemben vett „harcban” a turizmus pozíciói, meggyőző érvanyaga megerősítésre szorulnak, még akkor is ha a szakma kormányzati elismertsége kétségtelenül javulni látszik az utóbbi egy-két évben.
A turizmus fejlesztéséhez sok pénzre és a pénzforrások elnyeréséhez arra van szükség, hogy egyértelműen, adatokkal is – hitelt érdemlően – bizonyítani lehessen, a turizmus mennyiben jobb, előnyösebb más, alternatív befektetési lehetőségekhez képest. Különösen akkor nem nélkülözhetők a turizmus teljes – közvetlen és közvetett – gazdasági hatását végigkövető számítások, amikor közösségi források elosztásáról, állami támogatások odaítéléséről, a turizmus infrastruktúráját fejlesztő beruházási döntésekről van szó. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy az egyes vállalkozónál közvetlenül mennyi haszon származik (nekik természetesen ez számít) a turizmusból, hanem a teljes jövedelmezőségbe beletartozik az összes olyan többlet jövedelem, amely a turista kereslet hatására keletkezik, beleértve a turistákat kiszolgáló ágazatok háttér iparát. Tehát például az is, amennyivel nő a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hozzáadott értéke (közismertebben a GDP-hez való hozzájárulása) a turisták élelmiszer fogyasztása következtében. A közpénzekért való versenyben a turizmusnak tehát makrogazdasági szempontok alapján is helyt kell állnia. Többek között ezt a célt szolgálják a szóban forgó számlák adatai.
A címbeli szatellit kifejezés arra utal, hogy a turizmussal kapcsolatos statisztikai mutatók be kell, hogy illeszkednek a makrogazdasági statisztikák, a nemzeti számlák rendszerébe. Ez biztosítja a turizmusra vonatkozó statisztikák belső összhangját, valamint azt, hogy olyan mutatókat tudjunk kiszámítani, amelyekkel a turizmus rövid és hosszú távú jövedelmezősége egyértelműen és tömören összevethető más ágazatok hasonló mutatóival. A szatellit jelző azt a kapcsolatot szimbolizálja, hogy a turizmusra összpontosító részletes statisztikák úgy igazodnak a nemzeti számlákhoz, mint a naprendszerben a bolygók a naphoz.
A külföldi és belföldi turista jellemzően sokféle terméket és szolgáltatást fogyaszt, nemcsak a szorosan vett turizmus tipikus javakat, mint szálláshely és vendéglátás szolgáltatást. Mehet sporteseményre, színházba, fesztiválra, kiállításra, gyógyfürdőbe, a fodrászhoz, vagy akár a fogorvoshoz. Itt tartózkodása alatt használja a közlekedési-, a távközlési infrastruktúrát, utakat, benzinkutakat, a helyi és távolsági közösségi közlekedést, részesül a banki szolgáltatásokból, részesedik a rendőrség védelmi szolgáltatásaiban stb. Valamilyen mértékben szinte mindenféle jószágból fogyaszt(hat), de bizonyosan más arányokban, mint a rezidens lakosság. Ez utóbbi más fogyasztási mintákat követ, amikor napi rutin életét éli és másokat, amikor a turizmus résztvevője.
Mivel azonban ezeket az elfogyasztott javakat meg is kell termelni a kínálati oldalon a turizmus – nemzeti számlák módszertanával előállított – termelési számlái mutatják ki, hogy mekkora a szektor hozzájárulása a gazdasághoz, mennyi a turizmusban a foglalkoztatottak aránya, vagy éppen a beruházási hozzájárulás.
A KSH szerint 2015-ben
- a turizmusra jellemző ágazatok hozzáadott értékének (1843 milliárd forint) aránya a nemzetgazdaság egészének 6,4%-a volt, ez a tovagyűrűző hatással együtt 10,3%-ot jelent.
- a fenti ágazatokban foglalkoztatottak száma 412 ezer fő volt, a turizmus foglalkoztatottságra gyakorolt, közvetlen és közvetett hatása a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13%.
- A külföldiek magyarországi turisztikai kiadásai (fogyasztása) 2015. évben 1235 milliárd forintot tettek ki. Összes fogyasztásuk – beleértve az egynapos átutazók és a napi határ-menti ingázók költekezését is, aminek addicionális kereslet jellege miatt persze szintén van gazdaság élénkítő hatása – 1640 milliárd forint.
- A lakosság hazai turisztikai kiadásai 2015-ben elérték a 654 milliárd forintot.
- A turisztikai ágazatokban a turisztikai célú bruttó állóeszköz-felhalmozás 534 milliárd forint volt.
A turisztikai elemzők gyakran hivatkoznak az MNB fizetési mérleg adataira is, érdemes ezért egy rövid megjegyzést tenni. Az MNB nemzetközi fizetési mérlege utasforgalmi bevételek, kiadások és egyenleg sorainak kulcs fontosságú forrása a KSH külföldi és külföldre irányuló magyar kereslet mérésének adatai. Az MNB ezen a bázison és saját szempontjainak érvényesítésével alakítja ki a fizetési mérleg aktuális sorait. Az MNB a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a nemzetközi személyszállítással összefüggő kiadásokat nem az utasforgalom, hanem a szállítási szolgáltatások között számolja el. A KSH és az MNB tájékoztatóiban, kiadványaiban közölt adatok (külföldiek magyarországi fogyasztása kontra utasforgalmi export, illetve magyarok külföldi fogyasztás kontra utasforgalmi import) közötti eltérést ez magyarázza.
Az, hogy a Stratégiában célként megfogalmazott 16 százalékos GDP részesedés elérhetőnek látszik-e 2030.-ra, azért bizonytalan, mert nagyon sok tényező függvénye. Kérdés pl. hogy pl. a turizmussal együtt más, szintén stratégiainak mondott ágazat (építőipar, mezőgazdaság, információ-kommunikáció, szállítás stb.) – és a gazdaság egésze hogyan – a turizmusnál dinamikusabban, vagy kevésbé intenzíven – teljesít majd addig. Miként hat majd a digitalizáció az egyes ágazatokra, miként alakul majd ezzel is összefüggésben a munkaerő piac ágazati szerkezete, benne a jövőben is élőmunka igényes turizmus. A „hozzáadott érték” növekedéséhez a jóval magasabb bérszínvonal is hozzá kell hogy járuljon. Kérdés továbbá, elképzelhető-e, hogy a turizmus rendszeresen, folyamatosan a nemzetgazdaságot meghaladó mértékben gyarapodik?
Ami egy fontos – és jobban is kommunikálható – stratégiai cél lehet, annak az elérése, hogy a turizmus súlya a lakossági fogyasztásban a mai háromszorosa közelébe (5-6 %-ra) növekedjen, vagyis, hogy a lakosság, a szabadidőnek és a rekreációnak ebben a fontos szegmensében, szabadon elkölthető (diszkrecionális) jövedelméből sokkal többet áldozhasson és ezt lehetőleg belföldön tegye. Mivel a hazai turisztikai fogyasztás 2/3-át– az egyébként alacsony egy főre jutó költésük ellenére – a külföldiek turisztikai költése adja, legalább ilyen fontos a versenyképes, egyedi, jó ár/érték arányt képviselő kínálat, termék- és szolgáltatás-paletta előállítása, a mérvadó nemzetközi, térségi versenyképességi rangsorokban való érdemi előrelépés.
Az írás megjelent a http://turizmus.com 2018. január-februári számában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: