A turizmus elmúlt évi eredményeiről – az érintett vállalkozások, kormányzati szféra és a sajtó, a közvélemény részéről, hasonlóan az egy évvel ezelőtti helyzethez – eddig csak elismerő értékelések láttak napvilágot. Mivel a Központi Statisztikai Hivatal honlapján már sok fontos 2017. évi adat megjelent, ezúttal a külföldi vendégforgalom számai között tallózunk.
Az utasforgalom sarokszámai, az 55 milliós külföldi látogató szám azért lehet csalóka, mert annak 79 százaléka, vagyis 39 millió utazó egynapos, tehát éjszakázás nélküli látogató, ennek 45 százaléka tranzit utas, aki lényegében csak elvétve vesz igénybe turisztikai szolgáltatásokat. 13 millióra becsülhető a különböző okokból- vásárlás, munkába járás – napi ingázók száma. Az egy napos látogatóknak egyötöde a turisztikai motivációval érkező. Az ennél hosszabb ideig tartózkodók 15,7 milliós tábora között már turisztikai céllal utazók, főleg szabadidős turisták dominálnak. Vagyis összességében a turisztikai szolgáltatók kínálatával szemben tavaly 22,4 millió látogató állt. Az utasforgalom 4-5 százalékkal gyarapodott egy év alatt.
tábla
Ennél fontosabb az az 1832 milliárd forint, amit a külföldiek magyarországi tartózkodásuk alatt elköltenek. Ennek háromnegyed része, 1386 milliárd forint származik a turisztikai célú utazóktól, ami 7 százalékos gyarapodás. Ennek az összegnek 38 százalékát költötték szálláshely és vendéglátó szolgáltatásokra, 17 százalékát közlekedésre, beleértve az üzemanyag vásárlásokat is, 15 százalékát gyógyászati és egészségmegőrző, és 11 százalékát kulturális és sport szolgáltatásokra. Az egynapos, turisztikai célú utazók 96 milliárd forintot költöttek Magyarországon, ami nagy valószínűséggel a határ közeli gyógy- és wellness szolgáltatók bevételeit gyarapította. Az 526 milliárdnyi szálláshely és vendéglátó szolgáltatásokból 162 milliárd jutott a szállodák szállásdíj bevételére.
A 450 milliárdnyi, nem turisztikai utazásokhoz kapcsolódó bevétel mindenek előtt a kiskereskedelem és ott is döntően a határ menti régiók számára jelent nem elhanyagolható bevételt, de turisztikai jelentősége nincs.
A forint árfolyama az euróhoz képest az elmúlt 2 év során nagyon ingadozó volt, 2016 januárjában 318 majd 2017 augusztusában 308 forintot ért 1 euro, az éves átlagárfolyam alapján 2017-ben 0,8 százalékkal erősebb volt a forint mint egy évvel korábban.
ábra
Az utóbbi években jelentősen változott a vendégmix, az egyes küldő országok összetétele. Természetes, hogy a szomszédos országokból nagy az egynapos ingázó utazások száma. Közülük Szlovákiából, Romániából és Ausztriából viszonylag sokan utaznak hozzánk turisztikai célból is. Viszonylag nagy a lengyel, német osztrák és cseh átutazók száma. A turisztikai céllal utazó többnapos látogatók között Szlovákia, Ausztria és Romániát követi csak Németország, ez utóbbi azonban még mindig vezeti a kereskedelmi szálláshelyeken megszállók rangsorát.
A kereskedelmi szálláshelyek külföldi rangsora a vendégéjszakák alapján: Németország (2010-ben is első), 2. Egyesült Királyság (3.), 3.Csehország (5.), 4. Ausztria (2.), 5. Amerikai Egyesült Államok (7.), 6.Lengyelország (8.), 7.Olaszország (4.), 8.Oroszország (6.), Románia (9.) és 10. Hollandia (10.)
A külföldi szállásigényes vendégforgalom egy része a kereskedelmi szálláshelyeken, azon belül is leginkább a szállodákban jelenik meg. Az utóbbi évek nagyon jelentős szállodafejlesztési törekvéseinek eredményeként ez a szegmens is évek óta dinamikusan képes bővíteni felerészben külföldi vendégforgalmát és 80 százalék feletti külföldiektől származó bevételeit. Ennek kifejeződése a kínálat bővülésének ellenére is évről évre növekvő foglaltság és olyan mutatók, mint a szállásdíj és egyéb bevételek, a revpar, vagy a trevpar tartós növekedése.
Az összességében 71 millió éjszakás szállásigényes külföldi forgalom egy nem elhanyagolható része ma is láthatatlan marad, részben a turizmusban ma még ugyancsak meglévő, a bejelentett szolgáltatók (panziók, kempingek, üdülőházak, nem kereskedelmi, de üzleti célú egyéb) szálláshelyek elhallgatott vendégforgalma, a nem legális szálláshely szolgáltatás, a rokoni- baráti, vagy a növekvő külföldi ingatlan gyarapodások miatt a saját szálláshelyeken megjelenő, de aligha megfigyelhető vendégforgalom következtében. Ez a láthatatlan forgalom akár a teljes szállásigényes forgalom 70 százaléka is lehet.
Az írás rövidített változata megjelent a http://turizmus.com májusi számában. Részletesebb adatok a KSH honlapján (www.ksh.hu) a „Turizmus, vendéglátás” menü pontban „Számokban utazunk” logó alatt férhetők hozzá, az egyes fejezetekben („Szálláshelyek, „Utazásszervezés”, „Turisztikai kereslet”, „Vendéglátás”), a „STADAT” a „Tájékoztatási adatbázis”, a „Módszertani információk”,vagy a „Gyorstájékoztatók”, „Kiadványtár” sorokban található ikonokra kattintva.
Kommentek